50 kvassays diákkal az 50. születésnapon
A Kvassay Jenő Általános Iskola a Határtalanul pályázat keretében 50 tanulóval és 5 kísérővel részt vehetett egy négy napos (3 éjszakás) felvidéki kiránduláson. Utazásunk célja a Felvidék történelmi és kulturális emlékeinek megismerése, az ott élő magyarok sorsának, életének, más nemzetekkel való együttélésének megtapasztalása. Célkitűzés a nemzeti összetartozás érzésének kialakítása, elmélyítése, a nemzethez, mint közösséghez tartozás érzésének erősítése.
A kirándulást előkészítő szakasszal kezdtük. A diákok tanórákon, önállóan és egy előkészítő közös tanóra keretében ismerkedtek meg a kirándulás helyszíneivel, a Felvidék történelmi és kulturális emlékeivel.
1. nap
2023. május 15-én reggel 6:00-tól volt a gyülekező az iskolánknál, és innen indultunk 6:30-kor egy jól felszerelt, kényelmes, emeletes autóbusszal. Ekkor már felhős, borús volt az égbolt, és az eső is elkezdett szemerkélni. Bíztunk benne, hogy kegyes lesz hozzánk az időjárás, de sajnos egy-két kivételtől eltekintve folyamatosan esett az eső. Somoskőújfalunál léptük át a határt, majd utunk első állomása, Rimaszombat következett, ahol csatlakozott hozzánk az idegenvezetőnk. Rövid bemutatkozása után máris elkezdődött a programismertető, amelyből kiderült, hogy tartalmas, élménydús, kalandos utazás vár ránk feszített napi programmal, rengeteg kihívással, a különféle helyszínek, városközpontok, várak, templomok, múzeumok és egyéb nevezetességek megismerésével. Rimaszombat városában látogatást tettünk a helyi Tompa Mihály Református Gimnáziumban, ahol találkozhattunk magyar nyelven tanuló hetedikesekkel. Az igazgatónő beszélt iskolájukról, a városról, a megnézhettünk azt a kis kiállításukat is, amely az egykor ott tanuló Mikszáth Kálmánnak állít emléket. Természetesen mi is bemutattuk a magyar oktatási rendszert, apró ajándékokkal kedveskedtünk a helyi diákoknak, s elénekeltük az Örökségünk című dalt is.
Ezután folytattuk utunkat Hanvára, ahol a református templom kertjében nyugszik Tompa Mihály, a hanvai református gyülekezet egykori prédikátora. A templomépület a legjellegzetesebb klasszicista református templomok egyike. A község fölé magasodva szinte őrködik a szelíd vonulatú hegyekkel és lankákkal ékesített tájon.
Hanva után Lőcse felé vettük az irányt. Érdekes történetet hallgattunk Lőcséről a buszon, a város felé utazva. Idegenvezetőnk érdekes történeteket mesélt Hell Miksa fizikusról, aki a híres jezsuita gimnázium tanára volt, a Shulek Frigyes tervei alapján készült városházáról (amelyet ismerhetünk Jókai Mór: A Lőcsei fehér asszony c. művéből is), de nem hagyta ki a díszes Thurzó ház említését sem. Mire leszálltunk a buszról, szinte ismerős épületek vettek körbe bennünket. A Lőcse körüli bástyák 1300 és 1370 között épültek, és ritkaság számba megy, hogy 80 százalékuk fennmaradt. Első megállónk a lőcsei Szent Jakab templomnál volt. Az épület a 14. században épült. Háromhajós templom, ami a Szentháromságot jelképezi. Öt bejárata van azért, mert Krisztusnak öt sebe volt. Tizenkét pillére, ami a tizenkét apostolt jelképezi. Ezután megtekintettük Lőcse városházát, ami gótikus stílusban épült. A főtéren megálltunk a szégyenketrecnél, ami egy vasból készült szerkezet. A középkorban majdnem minden településen láthattunk volna ilyet, vagy egyszerűbb elődjét, a pellengért. Ide azokat a személyeket, - elsősorban lányokat és asszonyokat zártak, akik a közösség nevében bűnösnek számítottak.
A szálláshelyünk a Podzamok Panzióban volt Szepesváralján, gyönyörű környezetben, ahonnan a szepesi várat lehetett látni az ablakból. A szállásra vezető úton megnéztük a Sivá Brada-t, ami egy travertin domb. A tetején egy ásványvízforrás bugyog, és itt egy kb. 3 m átmérőjű kicsi tó képződött, amelynek közepén pezsgő ásványvízforrás található. 1675-ben a tetején barokk Szent Kereszt- kápolna épült. Megérkezésünk után a gyors lepakolást követte a finom meleg vacsora, amely igazán jól esett mindenkinek. Vacsora után a szobák birtokba vétele, egy rövid értékelés az első napról, majd csendes pihenő és nyugovóra térés volt a program.
2. nap
A hétfői esős nap után tiszta égboltra ébredtünk. A jó időt kihasználva a Pienini Nemzeti Park területén lévő Dunajec folyóhoz mentünk tutajozni. A Dunajec a Visztula jobb parti mellékfolyója Lengyelország déli részén és Szlovákiában. Négy tutajon utazva csodálhattuk meg, ahogy a folyó látványos szurdokvölgyben töri át a Pieninek mészkővonulatát, melyet évmilliók alatt vágott be a sziklába. Csodálatos, napfényes időben ereszkedhettünk le a folyón a természet szépségétől ámulatba ejtve. A hatalmas sziklák, a hegyek (pl. a „Három korona” hegy), a fák, a csobogó víz felejthetetlen élményként vésődött be a testünkbe, lelkünkbe. Talán azért is örök emlék, mert ez volt az egyetlen olyan alkalom, amikor sütött ránk a napfény.
Mikor kiszálltunk a tutajokból, már gyülekezetek is a felhők, így a Vörös kolostort már esőben jártuk körbe. Nevét vörös tégláiról, más forrás szerint vörös tetőcserepeiről kapta.
Akadtak olyan programok, amelyek nem voltak tervben, de élvezetesebbé tették a kirándulást. Az eső miatt megálltunk a Nestville whiskygyárban, ahol egyébként nagyon finom (alkoholmentes) édességeket gyártanak. Természetesen vásároltunk, főleg csokoládét, és a gyerekek elköltötték az útra hozott zsebpénzünk egy részét. Vacsora után közös program volt a nap élményeinek átbeszélése, majd kicsit kötetlenebb játék, beszélgetés kezdődött.
3. nap
Ismét esőre ébredtünk, de ez nem tartott vissza minket. A bőséges és finom svédasztalos reggeli után buszra szálltunk és Késmárk felé vettük az irányt. A buszon újabb idegenvezetői előadást hallgattunk. A településen két evangélikus templom áll egymás szomszédságában. A kisebb, szerényebb, népi barokk stílusú evangélikus templom az ótemplom vagy más néven, fatemplom. Kívülről vakolt, csak belépve szembesülünk azzal a ténnyel, hogy faépülettel van dolgunk. A Szentháromság tiszteletére emelt, eredeti állapotában látható fatemplomban napjainkban is evangélikus istentiszteleteket tartanak. Építéséhez hozzájárult egész Észak-Európa minden protestáns vallású hívője, a svéd és a dán király azonban nem volt hajlandó ilyen célra gyűjtést rendezni országában. A hagyomány szerint az építkezésben részt vettek svéd tengerészek, akik emléket is hagytak maguk után: a belső tér tetőszerkezete egy felborított hajóra hasonlít, és a kerek ablakok is hajóra emlékeztetnek. 2008 óta ez az evangélikus templom Szlovákia épített kulturális világörökségének részét képezi. A nagyobb, feltűnőbb, újabb épület a 19. században épült. Vörös kupoláját jól látni a város körüli dombokról. A szintén vörös színű harangtorony is ehhez az épülethez tartozik. Magyar szempontból nevezetessége, hogy itt található Thököly Imre sírja. Fejet hajtottunk a szarkofág előtt és megemlékezésünk jeleként koszorút helyeztünk el emlékére, majd közösen elénekeltük a Himnuszt.
Egy kis vásárlás után buszra szálltunk és Ólubló felé vettük az irányt, ahol először a Lublói skanzent jártuk be. Ez lényegében egy szabadtéri múzeum, amely bemutatja a Szepesség néprajzát és kulturális értékeit. A Szent Mihály arkangyalról elnevezett görögkatolikus templom csodálatosan szép oltárral rendelkezik. Sajnos az esőben nem tudtunk elég időt itt tölteni, mert a várat is meg akartuk nézni. A lengyel-magyar határt védő Ólubló várát a XIII. században III. András magyar király kezdeményezésére építették egyrészt védelmi célokra, másrészt viszont az akkori kereskedelmi útvonal biztosítására. A vár még ma is lenyűgöző látványt nyújt, és a kilátás a környékre a vár tornyából a 360°-os panorámának köszönhetően pazar. Megnézhettük az itt rejtegetett lengyel koronázási ékszerek másolatait, de a börtönében raboskodó Benyovszky Móricról (Madagaszkár későbbi királyáról) is hallhattunk érdekes történeteket. A várban kaptunk egy térképes információs füzetecskét, amelynek a segítségével körbejárhattuk a várat, így saját magunk idegenvezetői lehettünk. Lenyűgözött szinte mindenkit az a látvány, amelyben részesülhettünk a „várkaland” során.
4. nap
Reggeli után bepakoltuk bőröndjeinket a buszba, s búcsút vettünk a szepesi vártól. A 4. nap úti célja Ótátrafüred. Az időjárás továbbra sem volt kegyes hozzánk, esőben indultunk el, és akkor is esett, amikor megérkeztünk.
Szerettünk volna fölmenni a Tarajkára, s megnézni a Tarpataki-vízesést, de az eső miatt erről le kellett mondanunk. Rövid sétát tettünk, aztán indultunk a Csorba-tóhoz, reménykedtünk a jobb időben. Ótátrafüredet magunk mögött hagyva, hűvös időben, esőben érkeztünk meg az alacsony Tátra gyöngyszemének tartott Csorba-tó partjára. Idegenvezetőnktől megtudhattuk, hogy az 1346 m magasságban fekvő tó környékén és a Magas-Tátrában bizony nem ritka jelenség, hogy májusban hideg van, sőt havazhat is. Azt is megtudtuk, hogy a tó legnagyobb mélysége kb. 20 m és a körbesétálás esetén kb. 3500 m-t kell megtenni. Sajnos a felhőbe burkolózott tóból alig láttunk valamit, de a tó körüli sétánkról azért nem mondtunk le. A buszhoz sétálva sok érdekességet tudtunk meg a környékről és a tóról, pl. azt, hogy a tó a legmagasabban (1350 m) fekvő tátrai üdülőhelyről Csorba telepről kapta az elnevezését, amely már a múlt században is üdülőparadicsom volt. Az első épület a Szentiványi József földbirtokos által felépített vadászlak volt (1870-es évek), amelyet nem sokkal később a turisták számára is megnyitottak, így elkezdődött a tó környéki üdülőtelep kialakulása. Ma kedvelt sí- és üdülőhely.
A tó körül tett gyalogtúra után kissé átfagyva a buszra szálltunk és megcéloztuk Donovaly-t, a magyar síelők és turisták kedvelt úti célját, ahol a gyerekek ajándékokat vásárolhattak. Ezt követően a magyar határ felé indultunk, s Parassapusztán keresztül értünk haza.
A rengeteg élmény, a gyönyörű természeti környezet és történelmi városok nyújtotta felejthetetlen emlékek mellett gazdagabbak lettünk a határokon átívelő nemzeti összetartozás érzésével.
A kirándulást értékelő óra, valamint a Nemzeti Összetartozás napjára való készülés követte.
A rengeteg élmény, a gyönyörű természeti környezet és történelmi városok nyújtotta
felejthetetlen emlékek mellett gazdagabbak lettünk a határokon átívelő nemzeti összetartozás
érzésével.
